Áttekintés:
A Bolton Wanderers, már a Premier League kezdete óta az első osztályban volt.
Az 1995-ös idényben kiestek a Premier League-ből de kis idő alatt visszajutotak.
Ekkor bajnokokként jutottak vissza de utána megint kiestek. Sam Allardyce irányította a Boltont
2001-ben amikor felállt a Wanderers kispadjáról.
A Bolton először jutott el történelme során az UEFA kupába mikor 2005-ben 6. helyen végeztek
a bajnokságban. Utána 8. lett a bajnokságban a Wanderers de a rákövetkező idényben 7.-ek lettek
így az 2006/07-es szezonban mgint kijutottak az UEFa kupára.
Klubörökség:
A klubot 1874-ben alapították Christ Church FC néven de három év múlva megváltoztatták
Bolton Wanderers-re. Ők a 1888-ban Football League 12 alapítója között voltak. 1894-ban Bolton-ban
FA kupa győzelmet szereztek. 10 évvel később döntőt buktak el. 1923-ban ismét FA kupát nyertek
A Wesz Ham united-et gyűrték le a döntőben. Több FA kupa siker született még, 1926-ban a Manchester
City-t, 1929-ben pedig a Portsmouth felett diadalmaskodtak.
1953-ban megint felhívták magukra a figyelmet az FA kupában, de a döntőben vereséget szenvedtek 4-3
arányban a Blackpool-tól. 5 évvel később elfeledtették a kudarcot amikor is az FA kupa döntőjében
legyőzték a Manchester United-et.
A Bolton-nak 1935-től 29 éve várazslatos szezon következett az 1. osztályban, de 1987-ben
a liga legalacsonyabb szintű csapatai közt találta magát. Végül visszanyerték méltó helyüket
a Premier League-ben 1995-ben. 1. osztályú csapatként csináltak egy huszáros menetelést a
Ligakupában, de a döntőben kikaptak a Liverpool-lal szemben.
Ugyanezt szenvedték el megint - 2004-ben kikaptak a Middlesbrough ellen ugyancsak a Ligakupa döntőjében
bár egy Barclaycard Premiership 8. hely lágyította a csapást.
Premier League történelem:
1994/95 - Elvesztett Ligakupa döntő
1995/96 - Roy McFarland menedzserként felváltja Bruce Rioch-ot
1995/96 - Colin Todd-ot menedzsernek nevezik ki
1996/97 - Division One nyertesek
1997/98 - Elhagyják a Burnden Parkot, új pályájuk a Reebok Stadium
1999/00 - Sam Allardyce lesz az új menedzser
2000/01 - Rájátszásban visszajutnak a Premiership-be
2003/04 - Ligakupa döntősök
2006/07 - Nicolas Anelka rekordot jelentő összegért, 8 millió fontért aláír a Bolton csapatához
2006/07 - Sammy Lee lesz az új menedzser, mert Allardyce a Newcastle United menedzser lesz
2007/08 - Sammy Lee közösmegegyezéssel lemond a menedzseri posztról
2007/08 - Gary Megson lesz az új menedzser
Nem naprakész a leírás? Hibát találtál? Javítsd ki bátran!