Azt mondják, a labdarúgásban minden mérkőzés más, s ez szerintem is igaz, ugyanis egy zaftos kis rangadónak -főleg Angliában- egészen más a légköre, a minősége, és a nézettsége is, mint egy "hagyományos" találkozónak. Mivel az angol bajnokság a legjobbak közé sorolható, így szinte garancia van arra, hogy minden mérkőzés hihetetlenül színvonalas, hajtós, küzdelmes, de szép technikai megoldásokkal is tüzdelt lesz. A meccsek pikantériája az, hogy nem számít, melyik csapat hányadik helyen áll, hiszen akik hosszú évtizedekig egymás ősellenségei voltak, azok mindig úgy felszívják magukat akár csak arra az 1 mérkőzésre is, hogy annak biztosan egy minőségi, kőkemény összecsapás lesz a vége. Minden ilyen nagyobb rangadót óriási érdeklődés vált ki mind a szurkolók, mind a média felől, csak míg a drukkerek saját maguk és társaik felspanolásával, a mérkőzésre való lelki felkészítéssel készülnek, addig az újságírók helyszíni tudósításokat készítenek, s részletesen elmerülnek a két klub történelmében, ami vagy élesíti az amúgy is nagymértékű gyűlöletet kettejük közt, vagy -ha ideiglenesen is- de legnyugtatják a városban kialakuló feszültséget a rajongókban.

Régi idők óta tartó ellentétek

Kezdjük a Mersey-parti rangadóval!
A Merseyside Derby a két legsikeresebb liverpooli klub, az Everton és a Liverpool rangadója. Az előbb említett elnevezésen kívül sokszor hívják ezt az ütközetet The Friendly Derbyként (barátságos derbiként), ugyanis a család egyik része a Liverpoolnak, míg a másik része az Evertonnak szorít. Az első csata a két csapat közt a bajnokságban 1894. október 13-án volt, amit az Everton stadionjában, a Goodison Parkban rendeztek, ahol a hazai csapat 3-0-ra múlta felül a vendég Vörösöket. A Mersey-parti rangadók, mint ahogy általában a nagy múlttal jelentkező összecsapások, híresek a két klub közti óriási gyűlöletének kifejezéséről, s a pályán lévő játékosok közti hatalmas feszültség kimutatásáról is. Legtöbbször Neville Southall lépett pályára ezen a különleges találkozón, ő 1981 és 1998 között 41 mérkőzésen vett részt az Everton színeiben, míg a Liverpoolnál Ian Rush büszkélkedhet ezzel a titulussal, ő 1980 és 1996 között ízlelhette a derbik különleges ízét. Ha az összesített statisztikát nézzük, a Liverpool áll jobban.

Az észak-londoni derbi
Ha azt mondom, London, mindenkinek Anglia fővárosa, a több remek klubnak is otthont adó város jut eszébe. Minden londoni párharc különleges pikáns, ám én most ezzel a hatalmas vonzalommal bíró, észak-londoni derbivel, az Arsenal és a Tottenham Hotspur ütközeteiről foglalkoznék. Ez az ütközet nagyon speciális, ugyanis nem csak földrajzilag, de célukat tekintve is közel van egymáshoz a két fél. A két csapat közti ütközet általában rengeteg izgalmat, sok gólt és látványos futballt tartalmaz, ami nem csoda, hiszen egyik klubnak a szurkolói sem rejtik véka alá ellenségeskedéses indulataiakat. Az Ágyúsok és a Spurs hívei is kiállnak csapatuk mellett, ám mikor a két klub közt létre valamilyen megállapodás (például játékos mozgás) elég nehezen tudják megbarátkoztatni magukat a gondolattal,  hogy a fő rivális sikeréért harcoló ember ezentúl az ő szeretett csapatukért fogja kitenni minden egyes mérkőzésen a lelkét (jó példa erre Sol Campbell, aki 9 év után hagyta ott a Sarkantyúsokat az Arsenal kedvéért). A két csapat először 1887. november 11-én találkozott egymással, egy barátságos mérkőzés keretében, ahol az Arsenal akkor még Royal Arsenal néven játszott. A mérkőzést a vége előtt 15 perccel lefújták (ekkor 2-1-re a Tottenham vezetett), ugyanis sötétbe borult az állam. Az első bajnoki mérkőzést 1909. december 4-én vívták a felek, azt a meccset 1-0-ra az Arsenal nyerte. Ezekben az években még nem volt olyan nagy a rivalizálás a két csapat és annak szurkolói közt, ám 1913-ban, amikor az Arsenal a Manor Groundról a Highburybe költözött, a Tottenham Hotspur otthonától 4 mérföldnyire, amivel a Spurs legközelebbi szomszédjai lettek, elkezdődött a gyűlölködés. Az első igazi észak-londoni találkozót 1914. augusztus 22-én a Spurs stadionjában, a White Hart Lane-en játszották, ahol az akkor még másodosztályú Ágyúsok 5-1-re felülmúlták az élvonalban szereplő Sarkantyúsokat. A két klub közti párharcokon -ha kicsivel is-, de az Arsenalnak van több sikere.

A nyugat-londoni derbi
Ha olyan klubot kell említenem, amely hosszú évek sikertelenségéből és ismeretlenségéből Anglia egyik nemzetközileg is elismert csapatává nőtte ki magát, akkor mindenki a Chelseat hozná fel, de én mellettük még a szintén nyugat-londoni Fulhamet is említeném. A két csapat szurkolói szerintem már annak sem örülnek, hogy egy lapon hozom fel őket, hiszen egymás legnagyobb riválisai. A Chelsea szurkolók jöhetnek azzal, hogy az utóbbi években kétség sem férhet a két csapat közti kvalitásbeli különbségekhez, míg a Fulham hívei talán a szebb múlttal dicsekedhetnek. Noha ez a derbi közel nem olyan kiélezett és nagymultú, mint a feljebb említett Arsenal-Tottenham párharcok, itt is ugyanúgy megvan a két csapat közti feszültség, a szurkolók egymás iránt érzett gyűlölete. Szintén különbség a feljebb említettekkel szemben, hogy a két klub nem tudott egymással olyan sokszor találkozni, ugyanis a általában a két klub más-más osztályban játszott, de e kevés találkozókon is óriási Chelsea fölény alakult ki. A két csapat közti első ütközet 1910-ben volt. Az új évezredben ha egy Chelsea-Fulham találkozón a Kékek nyernek az papírforma, ha pedig a Fehérek, az mindössze a statisztika javítása vagy elégtétel vevése.

Én vagyok a főnök, a legnagyobb király... a híres birminghami ütközetek
Mindenki tisztában van azzal, hogy az említett városban található az Egyesült Államok legrébbi klubjai közé tartozó Birmingham City és Aston Villa székhelye is. A dalocska is innen való, ám én most inkább a két klub közti párharcokról írnék. Mindkét klub jól ismert lehet a Premier League fanatikusainak számára, ugyanis a 2005/2006-os szezonig -mikor is a Birmingham City kiesett a másodosztályba- mindkét klub csak az angol első osztályú labdarúgó bajnokságban játszotta bajnoki mérkőzéseit. A csapatokat szinte egyidőben alapították, az Aston Villát 1874-ben, míg a Birmingham Cityt 1875-ben hozták létre. A két klub közül az Aston Villa büszkélkedhet hosszabb sikerlistával, így a Kékek oldaláról az irigység is fokozhatja az indulatokat, nem csak a földrajzi közelség. Az első birminghami derbit 1879-ben rendezték, akkor a Birmingham City nyert 1-0-ra. A két egyesület közti örökmérleg nyelve az Aston Villa felé billen, noha az utóbbi években javuló tendenciát mutat a Kékek csapata is, így a korábbiaknál is kiélezetebb birminghami derbiket fogunk majd látni.

A manchesteriek párharca
Ha azt mondom, Manchester, talán mindenkinek először a Vörös Ördögök csapata, a Manchester United jut eszébe, éppen talán ezért a "városon belüli elnyomásért" is alakulhatott ki a két manchesteri klub, a Manchester United és a Manchester City közti hatalmas feszültség, ugyanis mint általában a "futball városok", Manchester sem egy személyes. A két klub közti párharcok Anglia és Európa egyik legjobban figyelt, legérdekesebb ütközetei, ugyanis -bár a Manchester United a sikeresebb klub- az évek múlása során egyre inkább kiéleződött közöttük az ellentét, erősödött a gyűlölködés, a másik klub elnyomásának akarata. Sok derbivel ellentétben ez viszont egyáltalán nem a pénzről szól, sokkal inkább a játék élvezetéről, kiélezett küzdelmeiről. A tabellán elfoglalt helyezések sem döntően befolyásolóak általában, ugyanis a 2002/2003-mas szezonban, mikor a végelszámolásnál 38 ponttal több volt a vörös manchesteri egyesületnek, mint a kéknek, a Manchester Cityt se otthon se idegenben nem tudta megverni a Vörös Ördögök csapata, a City szurkolói örömükben a ma már híressé vált rigmust skandálták: "Ez a mi városunk!" A két manchesteri csapat közti első ütközet 1881-ben volt, bár akkor a Manchester City még West Gorton, míg a Manchester United Newton Heath néven szerepelt. A találkozót utóbbiak nyerték 3-0-ra. Az utóbbi években inkább a Vörös Ördögök csillognak, míg a Manchester City csak szenved, ugyanis 1976 óta semmi komolyabb eredményt nem tudnak felmutatni, míg a United sorra nyerte a bajnoki címeket, a hazai kupákat, sőt az európai porondon is többször diadalmaskodtak. Ez az rangadó, ahol a múltnál mostanában talán nagyobb figyelmet kap a jelen és a jövő, ugyanis óriási port kavart Carlos Tevez átigazolása a Unitedből a Citybe. A vörösök szurkolóinak az amúgy is fájónak és sértőnek vélt átigazolást az átlagnál is nehezebben sikerült feldolgozniuk, hiszen nem elég, hogy egyik játékosuk a városi riválishoz igazolt, a City szurkolói mindent megtettek, hogy felbosszantsák a másik manchesteri klub híveit, s ezzel a feliratú plakáttal köszöntették az argentín futballistát: "Isten hozott Manchesterben!" Ne tévesszenek meg e információk senkit, ugyanis ezen felül nagyon is tisztelik egymást a két klub hívei, sőt, ha bajba kerül a másik, előszeretettel segítenek is. Jó példa erre az, mikor a Manchester United nem tudta a felújítások miatt az Old Traffordon játszani hazai mérkőzésüket, ekkor a City felajánlotta saját stadionját, a Maine Roadot. Egy másik, ám sokkal szomorúbb példát is fellehet hozni a két klub összetartására, a hírhedt 1958-as müncheni tragédia kapcsán fogtak össze a két klub vezetői és szurkolói egyaránt.

Az új évezred szülte derbik

Chelsea-Arsenal: az újabb Londonon belüli futballőrület
Ez a párharc főleg a 2000-es évek után vált rangadóvá, ugyanis ekkor jutottak fel a Kékek az angol első osztályba, a Premier Leaguebe. Egy 2003 decemberében kiírt szavazáson az Arsenal szurkolói arra szavazhattak, hogy ki a harmadik számú vetélytársuk, ellenségük, s ők a Manchester United és a Tottenham Hotspur után a Chelsea együttesét választották. Megvolt a válasza erre a Chelsea szurkolóinak is, azt mondták, hogy az ő szemükben is "mindössze" a harmadik rivális lesz az Arsenal, a Fulham és a Tottenham mögött. Az első bajnoki mérkőzés a két csapat között 1907. november 9-én zajlott a Stamford Bridgen, a nyugat-londoni klub otthonában. Az észak és a nyugat-londoni klubok közt az évek előre haladtával egyre nőtt a rivalizálás, ugyanis a Chelsea is évről évre bajnokesélyesként indult. Ashley Cole 2006-os Arsenaltól való átigazolása a Chelseabe csak tovább erősítette a két együttes szurkolóinak egymás iránt érzett gyűlöletét. Az egymás elleni mérleg az Arsenal felé dől. A Kékek továbbá irigyek lehetnek az Arsenal múltjára is, ugyanis míg a Chelsea történelme szinte sikertelen, addig az Ágyúsok sorra halmozták a bajnoki címeket, ezenkívül mind a hazai és mind a nemzetközi kupákban is rendre eredményesen szerepeltek.

Anglia büszkeségeinek, azaz a Manchester Unitednek és a Liverpoolnak a párharca
A versengés nem a labdarúgó pályákon kezdődött, ugyanis a két csapat városa, Liverpool és Manchester rég szemben áll egymással, az ipari küzdelmek miatt (hallkan jegyzem meg, a két város "mindössze" 42 mérföldnyire található egymástól). Anglia két legsikeresebb klubja, a Liverpool és a Manchester United is hosszú-hosszú évek óta versengenek egymással. Ez egy Európa által is várt rangadó, amit sokszor csak északnyugat-angliai derbiként említenek.  A Liverpool inkább az 1970-es és 1980-as évek során dominált, míg a Manchester United inkább az 1990-es és 2000-es esztendőkben gyűjtögette (illetve gyűjtögeti) címeit. A küzdelem a játékosokra is kihatott, ugyanis a liverpooliak például kifejezetten utálják a manchesteriek egyik sztárjátékosát, Wayne Rooneyt, ugyanis az angol támadó a Vörösök városi riválisától, az Evertontól igazolt az MU-hoz. Persze nem Rooney az egyetlen akit ki nem állhatnak a Liverpool szurkolói, ugyanis Tom Chorlton, Tom Miller, Tommy Reid, Ted Savage és Allenby Chilton is, ugyanis ők mind-mind a mersey-partiaktól igazoltak Manchesterbe. Azokra a játékosokra, akik nem közvetlen igazoltak át a másikhoz, azokra nem haragszanak annyira, mint akik közvetlenül szerződtek a riválishoz: ilyen például a most a Unitednél játszó Michael Owen, vagy a már 2007-ben visszavonult Paul Ince. Az élénk versengés ellenére hálaistennek a szurkolók közti rendbontások ritkák, vagy ha vannak is, kisebbek az ilyen kiélezett párharcokon megszokottaknál. A Liverpool és a Manchester United derbije tehát a rég múltra nyúlik vissza, ám ez a párharc úgy néz ki, évről évre csak kiéleződik, ugyanis mindig tud olyat találni valamelyik klub edzője, játékosa vagy szurkolója, amibe beleköthet. Ha a 2000-es éveket nézzük, akkor ott van például a Vörösök vezetőedzője, Rafael Benitez, aki sokszor kikészíti nyilatkozataival a Vörös Ördögök legendás trénerét, Sir Alex Fergusont, aki azért igyekszik visszavágni, ezzel máris ellentéteket szőve a két klub hívei közt. Az északnyugat-angliai derbiken ha kevéssel is, de a Manchester United nyert többször.

Az igazi 2000-es évek szülte derbi: Chelsea vs Manchester United avagy Mourinho vs Ferguson
Hasonlóan az Arsenal-Chelsea londoni derbihez, e találkozók is a 2000-es évek után lettek különlegesek, ugyanis addig a londoni alakulat sokszor a második osztályban vitézkedett csak. A múltról tehát nem tudok sokat beszélni, ugyanis szinte nincs a két csapatnak közös múltja. A jelenről és a jövőről viszont annál inkább, hiszen míg, ahogy azt korábban is említettem, a Manchester United Anglia és Európa egyik legsikeresebb egyesülete, addig a Chelsea csak a 2000-es években kezdett el megismerkedni a siker ízével. A 2000-es években egyre inkább rangadóvá nőtte ki magát a londoni Kékek és a Vörös Ördögök párharca, ugyanis mindkét egyesület a bajnoki címért szállt és száll harcba évről évre. De nem csak a Premier League megnyeréséért folyik az ellenségeskedés a pályán és azon kívül, hanem például többször óriási vitákat váltott ki a klubok vezetősége és fanatikusai között José Mourinho, a londoniak legendásan laza, sokszor pökhendi portugál sikeredzője, ugyanis rengetegszer odaszúrt nyilatkozataiban a manchesterieknek vagy annak szurkolóinak. Az interjúkon és a bajnoki címért folytatott versenyen kívül az irigység is sokszor téma, ugyanis a Chelsea jóval sikertelenebb múlttal jelentkezik, mint a Manchester United. Végszóként: azt hiszem, a Manchester hívei egy életre megjegyezték José Mourinho nevét, a Chelseaért szorítók pedig sosem fogják el feledni a 2008-as májusi Bajnokok Ligája döntőt, ahol végül tizenegyesekkel maradtak alul a Vörös Ördögökkel szemben...